Mikszáth Kálmán írja Jókai Mórról az Írói arcképekben

(1884)

“...Az ötöt elütötte már. A pajtások most kezdenek gyülekezni a partihoz.

S amint rajzanak fejében a regénybeli alakjai, amint jönnek-mennek, látja közöttük ballagni nagy köpenyében Nedeczky Istvánt is. Valami csodálatos telepátiával megérzi, hogy Sváb Károly a Sugárúton lépeget; épen a Petánovics előtt megy e percben. A Tisza Kálmán kocsija épen ebben a szent pillanatban robog be a klub udvarára.

Nosza, hamar pontot s Jókai is siet a tarokk-partihoz. A skíz, az a csodálatos, gonosz skíz még a múzsáktól is el tudja szakítani.

Üdén, frissen érkeznek a partnerek, az örök csaták vívói. Tegnap fáradtan távoztak, győzve és legyőzetve, ma már semmi nyoma a tegnapi ütközetnek, új harcot folytatni mind készek, semmi gyűröttség sincs egyiken sem.

Ez a legerősebb parti a klubban (melyet különben nemsokára a Ferraris gyönyörű képén látni is fog a közönség). Jókai meg sem áll a tanácskozó-teremben (a konferenciákon csak rendkívüli események idejében szokott megjelenni), a miniszterelnöktől nincs semmi kívánnivalója, a kulissza-titkokra sem kíváncsi, siet be gyorsan a szentélybe, a biliárd melletti szoba ismeretes szöglet-asztalához, hol nagy reményekkel s kedélyes fenyegetésekkel kezdődik meg a két órahosszáig tartó megütközés.

- Ma visszaveszem a tíz forintomat.

- Hát az én öt forintom? - szólal meg a másik tegnapi vesztő.

Osztanak, kedélyeskednek, bíztatják, szidják egymást.

- Azt hittem urakkal játszom - sóhajt fel Jókai egy rossz vételnél.

- Nem voltál katona - haragítja Tisza, ha az első kártyánál megállapodik.

- Kontrázzuk meg a “ritmuscsinálót” - kedélyeskedik Nedeczky.

Élénk örömzaj tör fel az asztalnál, ha Sváb Károlyt sikerül megbuktatniok.

- Nagy halott van!

A kibicek egész raja üli körül az asztalt, hol a magyar közélet ilyen kiváló alakjai szórakoznak épen olyan vehemenciával, passzióval, mintha egyebet se csináltak volna a világon.

Megérkezvén a “hora legalis” (a nyolc), kimondatnak a tourok, összeszámíttatnak, beváltatnak a blokkok s Jókai úgy, amint jött, észrevétlenül siet el a termeken át a politizálók tömege közt a felső kabátjához. De ha útközben elfogják is az ismerősök, nem gyötrik egyházpolitikai eszméikkel, hanem a legaktuálisabb kérdést intézik hozzá.

- Mennyit adtak?

- Megnyúztak - feleli mélabúsan, s még egyszer megfenyegeti öklével a partnereit. - Rablók.

De amikor ő nyer, diadalmasan dicsekszik kifelé menet:

- Lekaszaboltam szegényeket